A Dodgem Autósiskola évek óta a budapesti autóvezető-képzési piac egyik meghatározó jelentőségű szereplője, és e pozícióját szilárdan tartja is. Hogy miért? Például azért, mert…
…nálunk nincs két egyforma hallgató.
Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenkinek megvannak a maga képességeiből, személyiségéből eredő erősségei és persze gyengéi is, amelyek – adott esetben – korrekcióra szorulnak. Autósiskolánkban ezért az elméleti órák során összegyűjtjük az egyes hallgatókkal kapcsolatos benyomásainkat, hogy aztán az így kialakított kép alapján mindenki számára a neki legmegfelelőbb gyakorlati oktatót választhassuk ki.
…szívügyünk a folyamatos innováció.
Az autósiskola által alkalmazott technikai megoldások mellett képzési kínálatunk is innovatív: egyebek mellett lehetőség van automata sebességváltós autón való tanulásra, ismeretfelújító képzéseinket pedig azok számára indítjuk, akiknek ugyan már van jogosítványuk, azonban gyakorlat híján nem érzik megfelelőnek tudásukat.